- És magát hogy hívják?
- (Mondom a nevem)
- Oh, hát ez valami csodálatos! Ki találta ki, hogy magát így nevezzék el?
- Apa belenézett a naptárba, és gondolta, tök jól fog kijönni, ha erre a névre keresztelnek. 
- Gyönyörű név. Na, lássuk a dolgozatot. Hanyast kell beírnom?
- Ötöst. 
- Igen, látom, de azért voltak itt hülyeségek...maga miért nem járt az órámra? Mert amiket elrontott, azokat az előadásokon elmondtam.
- Mert nem szokásom előadásokra járni. (Egy kis feszült csend).
- Pedig ahhoz képest, hogy nem járt az órámra, és ötösre vizsgázott, látszik, hogy maga nem buta, csak lusta. De én azt javaslom, hogy járjon be az előadásokra, mert különben mindig megmarad középszerűnek. 

Nem az első tanárom, aki ezzel a mondattal él, és én is tudom, hogy nem vagyok buta, és azzal is teljesen egyetértek, hogy egy borzasztóan lusta ember vagyok. Mindenesetre még az utolsó mondata is pozitív kritikának számít, és örülök, hogy azt gondolja, hogy többre vihetném, ha még az órákat is látogatnám, ahogy rendes diákhoz illik. 

A viszga előtti egyik mondata pedig különösen tetszett, és nagyon elgondolkodtató: "Aki csak féligazságot mond, az nagyobbat hazudik, mintha nem mondott volna semmit."

Most pedig, mielőtt nekiesnék a pénteki vizsgám anyagának magamévá tételéhez, sorvasztom az agyam egy kis Simpson családdal és szappanoperával.  (Bár az előbbit tényleg kezdem megszeretni, amit meglepőnek tartok, de jól van ez így. :) )

Már pár éve itt lakom, de még mindig meglepődöm a többség egyszerűségén: ahol az a legnagyobb szám, hogy (most például egyik lakótársam) kivel csókolózott a csütörtöki buliban. Seriously: ennyire nincs életetek, emberz? 

Persze én is szoktam pletykálni, és most, hogy a pletykálás melegágya (értsétek ez alatt: a dohányzó) a hidegre való tekintettel nem valami telített, minden ilyen "értékes" információt az elkövetőktől kell beszereznem, ha nem akarok boldog tudatlanságban maradni. 

Nem tudom, hogy jobb-e, hogy párommal már egész hamar feljöttünk, és nem láttuk a szokásos egyének szokásosan megbotránkoztató tevékenységeit, vagy lenn kellett volna maradni röhögni. 

Mindegy, nem részletezem, nem akarom, hogy elmenjen a kedvetek az élettől is, hogy mennyire mélyre képesek süllyedni a hülyeség mocsarában. 

Ezzel nem azt mondom, hogy én ártatlan bárányka vagyok, és nem is leszek az soha (majd olvastok itt - számomra -  meredek visszaemlékezéseket, ha újakat nem is), de mindennek van határa. 

Végül csak arra a konklúzióra jutottam, hogy jobb volt feljönni és aludni, mint nézni azokat, amiket  így csak hallottam. 

Persze engedje el az ember magát, rúgjon ki a hámból, vetkőzze le a gátlásait, de ahhoz képest, hogy itt (theoretically) felnőtt, értelmes emberek vannak, hát...

Mindegy is. A mai nap elmélyedtem a nyelvtudományban. Már a könyv jegyzetelése közben realizálódott bennem, hogy ez egy érdekes terület, de mostanra, hogy már elégséges mennyiségű ismeretet szívtam magamba, egyre inkább azon agyalok, hogy minornak nem egy másik nyelvet, hanem valami nyelvészetes specializációt választok. Ha már nagyon közel kerül a választás, úgyis írok róla egy hosszabb értekezést és szívesen veszem a ti véleményetek is: már csak azért is, hogy ne csak én hagyjak nyomot ezen a felületen. 

A bejegyzés eleji szám a buli emlékére. Lehetett volna jobb is, főleg, hogy a sörpong bajnokságot egyszerre tartották a karácsonyi összejövetellel, ami kicsit tönkrevágta az utóbbit. Tavaly kellemesen elkártyáztunk és beszélgettünk, most meg nézhettük a tragikusan berúgott embereket. De egy egyetemi kollégiumi buláj nem is lenne az igazi megbotránkoztató eseményektől és csatakrészeg egyének nélkül. 

Vizsgaidőszak van. Ez tagadhatatlan. És más idő nem is alkalmasabb arra, hogy újra pötyögjek és tevékenykedjek az internet világában. Mert vizsgaidőszakban mindenre van idő. 

Én inkább majd itt rinyálok, a facebook üzenőfalra már rá se bírok nézni. Bár azért igyekszem itt is minimálisra csökkenteni a rinyát, hiszen egy szó mint száz: gyűjteni kell a krediteket, mint a pirospontokat alsóban. Más nem számít. Mellém meg úgy kell leülni, mint egy elsőshöz és rámnézni, hogy tanulok-e, mert különben jó szokásomhoz híven nem nagyon fogok elmenni a vizsgákra, és megteszem azt a kijelentést, mint Ádámka: De jó, elfogytak a vizsgaidőpontok! 

Fogok még nyilván erről a témáról írni egy hosszabb terjedelmű értekezést is, most csak a végére idebiggyesztek pár gyöngyszemet, ha már az üzenőfalat nem is nézem, itt kiszúrják a szemem (amíg nem írok annyit, hogy már nem látom őket). 

Boldog vizsgaidőszakot minden sorstársnak, nekem meg örül a fejem, hogy visszatértem!