- És magát hogy hívják?
- (Mondom a nevem)
- Oh, hát ez valami csodálatos! Ki találta ki, hogy magát így nevezzék el?
- Apa belenézett a naptárba, és gondolta, tök jól fog kijönni, ha erre a névre keresztelnek. 
- Gyönyörű név. Na, lássuk a dolgozatot. Hanyast kell beírnom?
- Ötöst. 
- Igen, látom, de azért voltak itt hülyeségek...maga miért nem járt az órámra? Mert amiket elrontott, azokat az előadásokon elmondtam.
- Mert nem szokásom előadásokra járni. (Egy kis feszült csend).
- Pedig ahhoz képest, hogy nem járt az órámra, és ötösre vizsgázott, látszik, hogy maga nem buta, csak lusta. De én azt javaslom, hogy járjon be az előadásokra, mert különben mindig megmarad középszerűnek. 

Nem az első tanárom, aki ezzel a mondattal él, és én is tudom, hogy nem vagyok buta, és azzal is teljesen egyetértek, hogy egy borzasztóan lusta ember vagyok. Mindenesetre még az utolsó mondata is pozitív kritikának számít, és örülök, hogy azt gondolja, hogy többre vihetném, ha még az órákat is látogatnám, ahogy rendes diákhoz illik. 

A viszga előtti egyik mondata pedig különösen tetszett, és nagyon elgondolkodtató: "Aki csak féligazságot mond, az nagyobbat hazudik, mintha nem mondott volna semmit."

Most pedig, mielőtt nekiesnék a pénteki vizsgám anyagának magamévá tételéhez, sorvasztom az agyam egy kis Simpson családdal és szappanoperával.  (Bár az előbbit tényleg kezdem megszeretni, amit meglepőnek tartok, de jól van ez így. :) )